Mostanában egyre többet álmodom, azaz ez nem pontosan igaz,hiszen mindig álmodunk, csak van amire emlékszünk is az ébredés után, és van amire nem. Ha pontosan akarok fogalmazni,inkább úgy mondanám,mostanában egyre többször úgy ébredek,hogy emlékszem az álmaimra.
Néha annyira nagyon szeretnék kibújni a bőrömből, átváltozni, akár a pillangók, s szárnyalni messzire, egészen odáig, ahol rád találhatok, ó, édes boldogság.
Álmomban boldog voltam. Nagyon boldog. Nem is emlékszem, történt-e hasonló velem valamikor, de nem is ez a lényeg. A lényeg az álom volt és a cseresznyevirág...
Néha megmaradnak lelkemben és elmémben az álmaim, egészen mélyen belém ivódnak, és olyan valóságosnak tünnek,hogy szinte magam is elhiszem,hogy ez velem történik.
Csak szállni és szállni egyre feljebb és feljebb, mohón repülni képzeletbeli szárnyakkal az ég sötét végtelenén át, boldogan megkapaszkodni egy hulló csillag csóvájába, egymásba fonódva pörögni,forogni, s aztán hirtelen zuhanni,immár egyedül...és eközben hinni, hogy lesz valaki odalent , ki forró szenvedéllyel majd újra magához ölel...
borász és közgazdész és nőtlen:)
